Állati elmélkedéseim
Mindennapi töprengéseim az általam tapasztalt...

Elkámp(v)icsorodva

2011 október 19. | Szerző: Hugehairy |

Már rég nem írtam. Egy darabig azért, mert nagyon jó dolgok történtek velem, mostanság meg azért nem, mert szomorkásak a napok. És nemcsak az ősz beköszönte okozza a jelen állapotot. Teljesen fel vagyok zaklatva, úgyhogy bocs, ha talán értelmetlennek tűnik a firkálmányom.

Kezdem a legrosszabbal, azzal, amire senki sem számított. Beteg lett a Bandita, akinek különben gyönyörű neve van, a Zafí névre hallgat. Sajnos a betegsége gyógyíthatatlan. Két és fél hete kezdődött, akkor még azt hittük, hogy csupán csak a fogzás miatt kedvetlenebb, nem foglalkozott a játékaival sem. Pedig szuper játékai vannak, néha már a sárga irigység is kerülgetett, de Ezanő emlékeztetett rá, hogy nekem is van egy csomó, csak én eldugdosom őket. Azóta csinálom ezt, amikor is egy este kényszeríteni akartak, hogy pakoljak mindent egy dobozba. Hogyisne! Nekem sokkal izgalmasabb, ha meglepetésszerűen találok valamit, mert az elfeledett dolgokra rá lehet csodálkozni és olyanok, mintha újak lennének, és én imádok örülni. Na de most az én játékaim nem lényegesek.

… a cicánk. Vagyis nekem a cicum, mert a falka nagyon vigyázott rá, hogy cicu néven rögzítsem a kobakomban, miután a cica, az nekem a kék gumicicámat jelenti, és hát vele elég szemtelen szoktam lenni.

Két héttel ezelőtt, amikor még tombolt a vénasszonyok nyara, mindketten kint voltunk a kertben. Én is, és Zafí is. Nekem pedig kedvem támadt összenyalni, amit ritkán tettem, mert egy idő után rájöttem, hogy szörnyen finnyás, nem elég az az egy-két, nyálas nyelvcsapás a bundájára tőlem, pedig azzal aztán tetőtől-talpig megmosdott secperc alatt, én csak segíteni akartam, de utána órákig nyalogatta magát mindig. Elég az hozzá, hogy akkor jól összenyaldostam, és roppant mód furcsáltam, hogy semmi pofon, karmok sehol. Mert ugye normális esetben, minden próbálkozásom alkalmával – hiába kisebb nálam – de akkora maflásokat lekevert nekem, hogy ihaj! Úgyhogy azonnal mondtam Ezanőnek, vigyed rögtön az orvoshoz, mert ez a gyerek beteg! Mivel nekem tévedhetetlen a szimatom, hallgatott rám és Zafít azon nyomban betette a szállító dobozkájába, amit betett az én nagy szállító dobozomba, és elindultak a közeli kisállatkórházba. Én pedig izgatottan várakoztam itthon, mert az a “nem pofozkodás” nagyon idegesített. Elég gyorsan visszaértek. Akkor még csak egy egyszerű, gyorsan kiheverhető fertőzésről volt szó. Jó étvággyal evett és polc-túrára ment a garázsban.

Eddig írtam ezt a posztot, de azóta változott a helyzet, és most csak bambulok ki az ablakon, a kertbe. Tekintetem örökösen a szilvafa felé téved…