De most direkt nem róla írok, nehogy azt higgyétek már, hogy róla szól a blog, mikor ez az én blogom.
Szóval a verda etetése. Hát azt, azon a helyen szoktuk Ezanővel megoldani, ahol Lukban van az Oil. Én szokás szerint bent maradok a kocsiban, a hátsó ülésről figyelgetek, és természetesen bezsebelem a dicséreteket és fogadom a hódolatokat mindenkitől, aki engem lát és csodál, és elébem járul. A személyzet minden tagja ismer már, pár szót szoktunk váltani, amikor egyedül ülök a járgányban, és közben csekkolom, hogy mennyit képes zabálni a szállítóeszközöm. Csak az a baj, hogy Ezanőt is ismerik már, na nem azért, mintha olyan szőrös lenne, mint én, szép, nagy fülekkel – mert a szőrt leszedi magáról. azzal a borotvának nevezett micsodával, a fülei meg genetikailag adottak. A tudomány megállapította, hogy a gének – minden élőlénynél -, nagyon sok képességünkbe beleszólnak. Hát ezt szándékozom most firtatni. Mert Ezanő megfigyelő génjeivel egészen biztos, hogy valami nagy baj van. Én általában a harmadik alkalommal – illetve nem általában, hanem mindig -, mindent megtanulok és rögzítek a memóriámban. Felfogni nem tudom, hogy miért nem képes megjegyezni, hogy hiába áll és vár a Luk az Oilban épület ajtaja előtt, hogy az kinyíljon magától, annak ellenére, hogy minden egyes alkalommal – odajárunk már vagy két éve -, mielőtt kiszállna a kocsiból odavakkantom neki, hogy kezeket használni! De nem! Nem használja az atyaúristennek sem! Vár az ajtó előtt, hogy az kitáruljon magától! Hát nem kincses barlang az bakker! Hanem egy sima üzlethelyiség, ahol a verda által beszlopált üzemanyagért lovét kell perkálni. Nem keveset! És ennek ellenére, ha hiszitek, ha nem, Ezanő áll, csak áll ott, és várja, hogy a mechanikusan, kézzel vezérelhető ajtó magától táruljon! Mondanom se kell, hogy bent, a személyzet viselkedése a Hahota klub jótékony hatásához képest ezerszer többet ér. Ők is várnak egy kicsit, hogy elegendő ideig megmozgathassák az arcizmaikat a belőlük kitörő röhögés által. Aztán valamelyik pasi odamegy és kinyitja az ajtót Ezanőnek, majd egy mosoly kíséretében közli vele: Háhá! Még mindig nem fotócellás ám! Nekem meg a szőr is leég a pofámról szégyenemben. A múltkor már kapásból rejtőzködő módba kapcsoltam magam, én ott se vagyok alapon, nélkülem vagy, egyedül, nem is ismerlek, nem is jövök veled ide többet.
Aztán azon is elméláztam, hogy ha esetleg kapna valami jutalomfalatot, hátha hamarabb megtanulná, hogy miképpen kell elbánni egy egyszerű ajtóval.
Verda etetés
2011 augusztus 27. | Szerző: Hugehairy
De most direkt nem róla írok, nehogy azt higgyétek már, hogy róla szól a blog, mikor ez az én blogom.
Szóval a verda etetése. Hát azt, azon a helyen szoktuk Ezanővel megoldani, ahol Lukban van az Oil. Én szokás szerint bent maradok a kocsiban, a hátsó ülésről figyelgetek, és természetesen bezsebelem a dicséreteket és fogadom a hódolatokat mindenkitől, aki engem lát és csodál, és elébem járul. A személyzet minden tagja ismer már, pár szót szoktunk váltani, amikor egyedül ülök a járgányban, és közben csekkolom, hogy mennyit képes zabálni a szállítóeszközöm. Csak az a baj, hogy Ezanőt is ismerik már, na nem azért, mintha olyan szőrös lenne, mint én, szép, nagy fülekkel – mert a szőrt leszedi magáról. azzal a borotvának nevezett micsodával, a fülei meg genetikailag adottak. A tudomány megállapította, hogy a gének – minden élőlénynél -, nagyon sok képességünkbe beleszólnak. Hát ezt szándékozom most firtatni. Mert Ezanő megfigyelő génjeivel egészen biztos, hogy valami nagy baj van. Én általában a harmadik alkalommal – illetve nem általában, hanem mindig -, mindent megtanulok és rögzítek a memóriámban. Felfogni nem tudom, hogy miért nem képes megjegyezni, hogy hiába áll és vár a Luk az Oilban épület ajtaja előtt, hogy az kinyíljon magától, annak ellenére, hogy minden egyes alkalommal – odajárunk már vagy két éve -, mielőtt kiszállna a kocsiból odavakkantom neki, hogy kezeket használni! De nem! Nem használja az atyaúristennek sem! Vár az ajtó előtt, hogy az kitáruljon magától! Hát nem kincses barlang az bakker! Hanem egy sima üzlethelyiség, ahol a verda által beszlopált üzemanyagért lovét kell perkálni. Nem keveset! És ennek ellenére, ha hiszitek, ha nem, Ezanő áll, csak áll ott, és várja, hogy a mechanikusan, kézzel vezérelhető ajtó magától táruljon! Mondanom se kell, hogy bent, a személyzet viselkedése a Hahota klub jótékony hatásához képest ezerszer többet ér. Ők is várnak egy kicsit, hogy elegendő ideig megmozgathassák az arcizmaikat a belőlük kitörő röhögés által. Aztán valamelyik pasi odamegy és kinyitja az ajtót Ezanőnek, majd egy mosoly kíséretében közli vele: Háhá! Még mindig nem fotócellás ám! Nekem meg a szőr is leég a pofámról szégyenemben. A múltkor már kapásból rejtőzködő módba kapcsoltam magam, én ott se vagyok alapon, nélkülem vagy, egyedül, nem is ismerlek, nem is jövök veled ide többet.
Aztán azon is elméláztam, hogy ha esetleg kapna valami jutalomfalatot, hátha hamarabb megtanulná, hogy miképpen kell elbánni egy egyszerű ajtóval.
Oldal ajánlása emailben
X